HTML

Idő & dátum

Friss topikok

...

2010.03.14. 14:39 Vicuska28

Muja a világ legöregebb alligátora

 

A belgrádi "Jó Reménység kert" (szerbül: Beogradski vrt dobre nade) állatkert lakója, Muja a legöregebb amerikai alligátor a világon.

Az alligátort a Jó Reménység kert megalapítása után egy évre rá költöztették be 1937 szeptember 12-én.

Azonban nem ő az egyetlen állat, amely felkeltette a belgrádi állatkertbe látogatók figyelmét.  A Jó Reménység kert több lakosára is büszke.

Muja már akkor kifejlett példány volt, amikor Belgrádba került. Egy másik alligátorral együtt érkezett a kontingens keretein belül Németország egyik állatkertjéből.

Ma Muja a Jó Reménység kert egyetlen lakója, akinek sikerült túlélnie a második világháborút, és később Belgrád kétszeri bombázását, melynek során az állatkert szinte teljesen megsemmisült.

Az állatkert alkalmazottai azt állítják, hogy Muja egész jó erőben van, hetente egyszer öt-hat kiló húst eszik meg.

- Korábban kapott halat is, de az utóbbi időben már nem hajlandó megenni - mondják az állatgondozók.

- Az alligátornak volt egy párja, akivel sikeresen átvészelte a háborút. Mivel a hüllőknek meleg vízre van szükségük, a hatvanas évek végén az egyik alkalmazott forró vizet engedett a medencébe, de hideget elfelejtett hozzá ereszteni. Sajnos a másik alligátor megfőtt, s így Muja egyedül maradt és ettől szegény állat nagyon szenvedett - mondta Vuk Bojović, az állatkert igazgatója.

Ez a veterán alligátor nemrég új élőhelyet kapott, kényelmes medencével, amin csövek haladnak keresztül a víz felmelegítése céljából.

Az amerikai Alligátor vagy mississippi aligátor (Alligátor mississippiensis) széles körben elterjedt az Amerikai Egyesült Államok délkeleti részén, a meleg, mocsaras területeken, különösen a floridai Everglades-ben.

A belgrádi állatkertben jelenleg 211 állatfaj él, és kb. 2000 egyed. Ezek közül 52 faj a madarakhoz, 47 az emlősökhöz, és 12 a hüllőkhöz tartozik. Az állatkertben él még számos veszélyeztetett faj is.

Az igazgató különösen büszke a fehér oroszlánokra, melyek egy időben egész Európában csak itt voltak láthatóak.

Belgrádi állatkert-wikipedia

Belgrádi állatkert honlapja

6 komment

Címkék: hüllők legöregebb alligátor


A bejegyzés trackback címe:

https://napiallatsagok.blog.hu/api/trackback/id/tr601838919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak igazi szőkét! (törölt) 2010.03.14. 19:06:09

Majd az albánok ezt is kisajátítják, és majd „Albán Reménység Kert” lesz a neve. Washington meg majd tapsol hozzá, mint egy agyhalott zombi, és NATO vadászgépeket küld, ha a szerbek harccal vissza akarnák szerezni.

wrong 2010.03.14. 19:16:55

szerintem meg lákátosék fogják kisajátítani és két héten belül elfogyasztja az összes állatot a népes család:D

Csak igazi szőkét! (törölt) 2010.03.14. 19:45:30

Egy napon majd a te házad bombázzák. Addig is, nevess csak!

szamarhegy 2010.03.14. 21:23:47

Az se rossz történet, hogy a Budapesti Állatkert egyik oroszlánja a kis földalattiban élte túl a háborút.

kyanzes (törölt) 2010.03.14. 21:33:51

Milyen aljas dolog bezárni egy állatot 73 évre. Lehúzott három életfogytot a játékos. Remélem most már hamar elpusztul.

konyvelomo 2010.03.14. 23:48:52

Jut eszembe...
Kusturica, Underground, Belgrád bombázása jelenet, az állatkertből az állatok szétszaladnak a városban. Erős képsor.
süti beállítások módosítása